A készülődés már reggel elkezdődött, de öltözködni igazán csak estefelé kezdtünk, mikor elkezdték felkapcsolni a fényeket. Jun természetesen méretre szabatott nekem egy kimonót, még a címkéjére fel is írta a nevemet, biztos ami biztos. Kissé kínosan éreztem magamat, de örömmel vettem tudomásul, hogy erre nem varratta rá a Tao jelet, mint minden más ruhadarabomra. Egész életemben talán eddig egyszer volt rajtam ilyen öltözék, sosem voltam jártas a japán hagyományokban. Állítólag fel is kellett volna kötni a hajamat, de mostanság annyira hozzászoktam a leengedett formájához, hogy inkább így hagytam. Mindenki sürgött, forgott az épületben, legfőképp a lányok. Cassy a hajkoronáját igazgatta, Dante pedig a tükör előtt próbált megbarátkozni öltözékével. Mindenki izgult, de talán én voltam az egyetlen, aki ezt teljesen leplezte. Éreztem, hogy Rennel valami nincs rendben és ez felettébb zavart. Mire lementünk, már mindenki készen volt. Hirtelen megdermedtem a sok csodáló tekintet láttán és megálltam.
- Eve?
- Mindenki.. minket bámul. Én ezt nem csinálom. - húztam el a számat megfutamodva. Nagyon kellemetlenül éreztem magam egy ilyen lányos ruházatban.
- Gyáva.
- Mi? - förmedtem rá.
- Igen hát tudod.. Végül is vissza mehetsz, senki nem fog megbántódni, ha visszaöltözöl.
Ekkor felment bennem a pumpa. Nem tudom mitől, de ingerültnek kezdtem érezni magam és mehetnékem támadt.
- Még mit nem! Menjünk már! Vagy egész nap itt akarunk állni? - ezzel eltolva magam elől az embereket elsőnek léptem ki az ajtón és csípőre tett kezekkel vártam be őket. Hamarosan követték a példámat és mire észrevettem volna akaratlanul is Ren mellé sodródtam, aki pár lépés után összekulcsolta a kezeinket. Hirtelen zavarba jöttem és ijedten rápillantottam, de ő szándékosan a másik irányba nézett. Nem értettem, mit akart elérni, így szótlanul elfordítottam a fejemet és a tömeget vizslattam. Cassy és HoroHoro olyan természetesen mentek egymás mellett és cseverésztek, hogy egyre kellemetlenebbül éreztem magamat. Feszengtem, a gyomrom görcsölni kezdett és a színek egybe folytak. Nem tudtam, hogy most neheztel-e rám valamiért vagy csak a szokásos formáját hozza. Hagytam hogy vezessen, fogalmam se volt, merre megyünk. Az egész terült ki volt világítva, az oszlopokon színes füzérek díszelegtek és a vérszomjas sámánok csupán szórakozni vágyó embereknek kezdtek tűnni. Emlékszem, a nagy tömegben még egy kislányon is megakadt a szemem, aki nagyon hasonlított a kis Mikára, de valószínűleg csak képzelődtem. Mire észbekaptam már a standok között sétáltunk, de a többieket szem elől tévesztettem. Még mielőtt figyelmeztethettem volna, Ren megelőzve engem megszólalt:
- Szándékosan váltam el a többiektől, nincs ok az aggodalomra. Beszélni akarok veled. - hangja komoly szándékot sugallt, így minden figyelmemet ráfordítottam.
- Hallgatlak.
- Gyere. Itt nem jó. - ezzel kivitt a tömegből és a kis erdőnél álltunk meg, a csordogáló folyó mellett. Szentjánosbogarak röpködtek és bevilágították az egész helyet, lélegzetelállító volt. Mikor megállt újra ránéztem.
- Tehát...?
- Dühös voltam. Pontosabban még most is az vagyok... Elrohantál mindenféle magyarázat nélkül és mikor végre megtaláltak, azt kellett látnom, hogy keservesen sírsz Yoh vállán. Ez... teljesen lesokkolt. Csak álltam, mint egy hasznavehetetlen idióta. Nem tudtam semmit tenni, pedig... a menyasszonyom vagy. Hozzám tartozol. Nekem kellett volna ott lennem... Nekem kellett volna megvígasztalnom téged, nem pedig másnap értesülni mindenről. Azt hiszem, még mindig féltékeny vagyok. Magam mellett akarlak tartani, jobban, mint bárki más. Mosolyogni akarlak látni és veled együtt bosszankodni az apró botlásokon. Meg akarlak vígasztalni, ha fáj valami és támaszt nyújtani. Veled akarok lenni... mindig.
Szavai teljesen lesokkoltak és belémvésték magukat. Végre megértettem, miért is viselkedett annyira furcsán. Minden miattam volt... Ren finoman megszorította a kezemet és szembefordul velem. Először rossz volt a szemeibe nézni, mert hatalmas fájdalmat tükröztek, de aztán ezt felváltotta egy sokkal szelídebb tekintet. Rosszul esett, hogy miattam volt ennyie maga alatt, de nem szándékosan tiportam a lelkébe. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen reakciót is ki lehet váltani belőle és még féltékeny is tud lenni.
- Sajnálom, én... nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Nem akartalak magyarázat nélkül otthagyni, de apám hívószava nagyon aggasztott és a félelmem be is igazolódott. Az... csak egy véletlen, hogy éppen Yoh talált rám elsőnek. Ettől még... semmi nem változott meg bennem. - éreztem, hogy kezdek zavarba jönni.
- Hogy érted ezt?
- Veled nézhettem elsőnek együtt a csillagokat. Adtál egy helyet, ahova tartozhatok. Ennek az... eljegyzéses dolognak hála mindenki sokkal közelebb került hozzám és már olyan, mintha a családom lennének. Ezt részben neked köszönhetem. Nem akarom, hogy elárulva érezd magad. Nem vagyok egy tiszta és jólelkű ember, démonok vesznek körül, de mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy segítsek az álmod elérésében.
- Nem kell. Neked is megvannak a saját-...
- Az én álmom az, ami a tied. Tudom, hogy be fogod tartani az ígéretedet és ez boldoggá tesz. - könnyed mosolyra húztam a számat, hogy alátámasszam a mondanivalómat. Nagyon hálás voltam neki és szerettem volna, ha ezt ő is tudja.
- Az eljegyzést... csak ráderőltettem. Nem kötelező. - mondta zavarodottan.
- Ren. Szükségem van rád.
Láttam az arcán a meglepettséget, bár nem csodálom, ritkán hallani ilyen sok érzelgősséget tőlem. A következő pillanatban szorosan magáhozölelt és megcsókolt. Nem akartam más után nézni, vele akartam leélni az életemet, ez nem volt kérdéses. Bár rövid időnk volt az ismerkedésre, mégis életreszóló élményekben volt részem és hálássá tett. Mellette akartam maradni és támogatni, bármi is legyen az ára. A hosszú csók után egyik kezével a zsebébe nyúlt, majd egy szelíd mosollyal a szemeimbe nézett.
- Eve. Hajlandó lennél beházasodni a Tao családba, hogy aztán velem együtt irányíthasd?
- Szóval ez a hivatalos lánykérés? - vontam fel a szemöldökömet féloldalas mosollyal az arcomon. - Igen, hajlandó lennék.
Renből olyan boldogság áradt, amilyet még sose láttam, egészen megmelengette a szívemet. A tenyerében egy kis gyűrű díszelgett, amit gyorsan felhúzott az ujjamra, majd egy pillanatra felemelt a földtől. Kissé kínos volt a helyzet, de akkor az egyszer elviseltem és csak idétlenül elnevettem magamat. Igazán boldognak éreztem magamat és tudtam, hogy jó döntést hoztam. Ezután visszamentünk a standokhoz szórakozni. Kifogattam vele két aranyhalat, megvetettem vele egy érdekes kinézetű maszkot, ettünk sós és édes ételeket, közben elszörnyedtünk Sylva hattyújelmezén. A nap fantasztikusan sikerült és a végén útnak engedtük a folyón saját kis tündérünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése