Alteregóm tett egy lépést felém, testét vér borította, a láncos pengét görcsösen szorította a kezében. Tekintetével gyilkolni lett volna képes, szemei vérben forogtak. Mély levegőt vettem és határozottan megálltam előtte, hogy lássa az elszántságomat. Gúnyos mosoly húzódott végig az arcán és megszólalt.
- Szóval gyáván elmenekültél egyetlen vereség után, micsoda féreg vagy te!? Megesküdtünk, hogy nem nyugszunk addig, amíg az a nyomorult lány vérben úszva nem fekszik a lábaink előtt! Mi történt veled?! Inkább meghalok, mint hogy ilyenné váljak! - ordította torka szakadtából. Átéreztem minden szavát, hisz ő én voltam.
- Tudom, hogy esküdt tettem. De-...
- Talán elfelejtetted, hogy mit tett velünk?! Magunkra hagyott, megszégyenített, a földbe tiporta a büszkeségünket és megkeserítette az életünket, ami már így is rettenetes volt! Egy nyomorult démon volt csak képes erőt adni nekünk és utat mutatni! És mi volt mindennek az ára?! Az álmaink, Eve! Az álmaink! Hét éve egyetlen nyugodt éjszakánk sincs, félünk lefeküdni és elaludni, mert a lidércek mindig megjelennek! Annyi sámán vére tapadt a kezeinkhez, annyi lelket küldtünk a Pokolba, hogy sose kapunk megbocsátást!
- Tudom! Mit gondolsz, kivel beszélsz?! - emeltem meg a hangomat én is, hogy végre teret kapjak. Pillanatnyi hallgatása arra engedett következtetni, hogy végre megszólalhatok. - Amit Dante tett, az megbocsáthatatlan. Összetört és megkeserítette az életemet. De... megvolt rá az oka és ezt mindketten tudjuk. A védelmem érdekében hagyott ott, bár valószínű, hogy lett volna erre más mód is. Nem gyűlölhetem és ölhetem meg azért, mert rosszul sült el a terve. Ha megölöm, akkor utána mit kezdek magammal?! Újra egyedül maradok és egyetlen társaságomat a macskák fogják jelenteni! Nem akarom! Ezek az emberek befogadtak maguk közé és egyenlő félként bánnak velem! Te is tudod!
Láttam, ahogy régi énem a düh és a döbbenet között vergődik és percről-percre változott az arckifejezése.
- Ugyanúgy el fognak árulni! Azt ne mondd, hogy bedőltél a kedves kis szövegüknek!
- Ezek őszinte érzések! Kezdem érteni, mi az a barátság és mit jelent kötődni másokhoz! Mellettük fogok maradni! És ehhez erőre van szükségem, hogy megvédhessem őket Siberiustól és a többi veszélyes alaktól! Nem fogom hagyni, hogy kétségeket ébressz fel bennem!
- Inkább a Pokolba taszítalak! Nem engedem, hogy hülyét csinálj belőlem!
Másik énem elrugaszkodott és a láncos pengével megtámadott engem. Mivel abban a helyzetben lehetetlen lett volna Oversoult alakítanom, így az elfogadás tűnt a legésszerűbb módszernek. Kitártam a kezeimet és hagytam, hogy a fegyvert a testembe vájja. Alig éreztem a fájdalmat, de azért nem volt kellemes érzés. Ijedten és értetlenül nézett rám.
- Miért... miért nem tértél ki...?
Közelebb húztam magamhoz és átöleltem. Biztos voltam benne, hogy máshogy képtelenség lenne önmagamat meggyőzni.
- Te én vagy és én te vagyok. Tudom, hogy megérted az érzéseimet és a gondolkodásmódomat. Ha nem akarunk cél nélkül élni, szükségünk van ezekre az emberekre.
- De... el fognak árulni... - hangja már sokkal erőtlenebb volt.
- Nem fognak. Bíznunk kell bennünk. Engedd, hogy használjam a teljes erőmet.
- Ahhoz meg kell ölnöd... Azt mondta, hogy meg kell szabadulnod tőled.
Haloványan elmosolyodtam.
- Többé nem ölök meg senkit, ha nem muszáj. A részem vagy. Elfogadom a saját sötétségemet.
Alteregóm is mosolyra húzta ajkait és kezdett apró aranypillangókra hullani szét, akárcsak a fegyver.
- A sötétség mindig veled lesz.
Majd eltűnt az egész teste. Ezután elvesztettem az eszméletemet és újra a saját világomban találtam magamat. Ugyanabban a pózban ültem a sziklán, szemeim csukva voltak. Ezúttal már tökéletesen hallottam a vízcsobogás ellenére is, hogy a többiek mit beszélnek.
- Anna! Mi történtik?!
- Hallgass!
Pár perc után felnéztem vérvörös szemeimmel és megpillantottam a füzért, ami köralakban felemelkedett körülöttem és szépen lassan befeketedett. Lassan kinyújtottam a kezemet és a gyöngyök a tenyerembe simultak. Ezzel egyidejűleg kikerültem önkívületi állapotomból és eldőltem, mint egy zsák krumpli. A többiek felordítottak és a jéghideg víz ellenére odarohantak hozzám.
- Hé! Szedd össze magad! - fogott meg a vállaimnál fogva Ren. Vicces volt látni, ahogy mindenki csurom vizesen áll körülöttem. Anna arcára a döbbenet ült ki a füzér láttán.
- Te... nem ölted ki a gonoszságot magadból, ugye? Elfogadtad és eggyé váltál vele.
- Mi? - nézett mindenki rá.
- Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a fehér gyöngyök befeketedtek.
- Szóval... akkor most... - dadogtam, közben lassan felültem, bár olyan erőtlen voltam, hogy valószínűleg a fiú segítsége nélkül nem lettem volna rá képes.
- Te nem egy spirituális, hanem egy bűvölő médium lettél. Most már képes vagy bármit megidézni és az uralmad alá hajtani, amíg csak a Furyokud engedi. Ez igazából a spirituális médiumok egyik alfaja, tehát...
- Tehát semmivel sem gyengébb nálad. - folytatta Yoh széles mosollyal az arcán. - Örülünk, hogy jól vagy.
- Jah... Tényleg jól jött a támogatás. - haloványan rájuk mosolyogtam.
- Szóval, hogy győzted meg a gonci éjfélkisasszonyt? - vont kérdőre Chocolove. Kissé kínosnak éreztem ezt a témát, így inkább a helyzetet kihasználva ájulást színleltem, ami nagyon jól mehetett, ugyanis mindenki a nevemet kezdte kiabálni. Bocs srácok, talán majd legközelebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése