Hála a nagy felhajtásnak egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni, így feltűnt, hogy Ren aznap éjjel be se jött a szobába. Biztos nem akart egy légtérben lenni velem vagy valami hasonló, nem igazán értettem a felfogását. A szívem órákon keresztül olyan hevesen dobogott, hogy az már megrémisztett. Idegesen szorongattam a füzéremet a mellkasomhoz, mintha az segítene bármit is. Legszívesebben elzártam volna magamat egy időre az egyik üres dimenzióba, de Ira nem volt ott, hogy segíthessen. Reggel hideg vízzel megmostam az arcomat és valami színt pofozva az arcomra lementem, ahol már a srácok a tegnap estéről áradoztak. Szótlanul leültem közéjük egy pohár kávéval és hallgattam a fecsegésüket, ám amint megláttak mindenki rám nézett és elhallgatott. Kérdően néztem fel rájuk.
- Mi van?
- Lenne egy-két kérdésünk hozzád. - ült le egyik oldalamra Ryu, így nem tudtam kimászni az asztal mögül. Éreztem, hogy csapdába csaltak.
- Miről van szó? - próbáltam tudatlanságot tettetni.
- Ó, tudod te azt nagyon jól. Szóval? Mit csináltatok odafent kettesben, a sötétben? - vigyorodott el HoroHoro. Nagyot nyeltem.
- Beszélgettünk. - válaszoltam a lehető legegyszerűbben. Sajnos ez semmit se segített a helyzetemen.
- Ahan. És miről? - folytatta Ryu ugyanakkora kaján vigyorral, én pedig már belesüllyedni készültem a székbe. Úgy tűnt, nem létezik jó válasz, de a hallgatás is öngólnak számított.
- Mi bajotok vele? Cs-csak arról beszéltünk, mennyire idegesítően tudtok vihogni.
- Hé hé! Ez nem is igaz! - háborodott fel a kék hajú. Ezzel sikerült kivágnom magamat és a beszélgetés egy kisebb veszekedésbe fordult át, ahol már könnyebben elő tudtam adni a hazugságaimat. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az ajtó nyílik, mindannyian arra pillantottunk.
- Megjött a csavargó! - nevetett fel HoroHoro.
- Mi az, hogy "csavargó", te alávaló? - mordult fel.
- A karaoke közepén azt mondtad, hogy elmész friss levegőt szívni, de vissza se jöttél. - folytatta Chocolove. Érdeklődve figyeltem az eseményeket, hisz erről én nem tudtam. Jobbnak láttam nem ránézni, így is elég kellemetlen volt a helyzet és reméltem, hogy ő sem szándékozik kikezdeni velem, de alábecsültem.
- Beszédem van veled. - lépett oda az asztalhoz. A fenébe! Ha tudná, milyen nehéz volt elterelni magunkról a figyelmet!
- Újfent nincs mit mondanom neked. - elfordítottam a fejemet az ellenkező irányba.
- Nekem viszont van. Tisztáznom kell...
- Hé Anna, mikor kaphatom vissza Irát? - néztem rá a lányra, igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hátha érti a célzást, miszerint borzasztó az időzítése.
- Még várjunk pár napot, amíg hozzászokik a tested az új erőkhöz. - válaszolt a lány teljesen természetesen, mintha a fiú ott sem lenne. Örültem, hogy belement a játékomba.
- Hé, figyelsz te rám? - morgolódott a srác, a haja megugrott idegességében. Tovább kellett folytatnom a csevegést.
- Utána kombinálhatom majd a kettőt? - faggattam tovább.
- Úgy bánsz vele, ahogy kedved tartja. - válaszolt Anna készségesen. Haloványan elmosolyodtam.
- Szóval akkor...
- Hozzád beszélek! - kiáltott fel Ren, közben az asztalra csapott. Tulajdonképpen már mindenki ráfigyelt, csak mi nem. Sikerült újonnan felhúznia.
- Épp beszélgetek Annával, nem látod?! Ne légy bunkó, várd ki a sorod! Egyébként is magasról teszek rá, mit akarsz mondani! - hordtam le mérgesen.
- Manta, te érted mi folyik itt? - súgta oda félhangosan Yoh barátjának.
- Passz. - vont vállat "ezek hülyék" tekintettel. Reméltem, hogy sikerült annyit oltanom, hogy feladja és elviharozzon. Nos... így is történt, csak annyi módosítással, hogy engem is magával rángatott, amit egyáltalán nem tudtam tolerálni. Egészen a város széléig húzott, lábammal olyan nyomot húztam magam után, hogy bárki végig tudta volna követni az útvonalunkat. Mikor végre megállt zaklatottan rántottam ki a kezemet a szorításából és dühösen rámeredtem.
- Mi a franc van már?!
- Nem kellett volna ez a cirkusz, ha nem kezdesz el hisztizni, aminek az okát nem értem!
- Aki nem ért valamit, az én vagyok! Mi volt az az egész este?
Ren dühe ekkor átfordult meglepettségbe, majd komolyságba.
- Éppen erről akartam beszélni. Hogy is magyarázzam el...
- Esetleg olyan nyelven, amit én is értek.
- Legalább hagynád, hogy végig mondjam!
- Elnézést, hogy fel vagyok háborodva, miután kijelentetted, hogy el akarsz venni feleségül!
Gyorsan meg is bántam, hogy ezt kimondtam. Mindketten zavarba jöttünk, idegesen elfordította az arcát.
- A-a-az csak... - ám ekkor hirtelen felcsendült az Orákulum harangja és egyből rápillantott. Picit nyugodtabban szólaltam meg:
- Meccs?...
- Holnap. A nagy erdő mellett. - válaszolta üres tekintettel, majd felnézett rám. - Miután láttál győzni befejezzük ezt a beszélgetést.
Ez több volt a sokknál. A fejemben elpattant valami, elé léptem és teljes erőmből pofon vágtam.
- Ne te döntsd el, hogy elmegyek-e vagy sem! Ne tégy úgy, mintha kisajátítanál! Ne hidd, hogy miután láttál egy darabot belőlem már mindent tudsz rólam! Holnap menj és dögölj meg a harctéren, azt hiszed érdekel?! - üvöltöttem kikelve magamból, majd elmentem. Igazából ezt is mind megbántam, miután kimondtam, de nem voltam hajlandó visszamenni és bocsánatot kérni. Azt már nem! Aznap degeszre tömtem magamat kajával és Annáékkal aludtam egy szobában. Másnap meg voltam győződve róla, hogy biztosan találok jobb elfoglaltságot annál, hogy a meccsét nézzem. De pechemre mindenki elment, egyedül maradtam a házban. Ide-oda ültem, fetrengtem, fel-alá járkáltam, de nem akart telni az idő az istennek sem. Mikor ránéztem az órára, akkor jöttem rá, hogy a harc már jó tíz perce zajlik. Nem akartam elmenni, de... mire észbe kaptam, már a harctér felé rohantam úgy, mint akit üldöznek vagy mintha késében lennék. Azzal nyugtattam magamat, hogy bizonyára semmi újról nem maradok le, sőt már biztos vége van, de nem lett igazam. Elképedten sétáltam a többiekhez, miközben azzal kellett szembesülnöm, hogy nem áll jól a csapat szénája. A srác sebekkel telve, megfogyatkozott Furyokuval kapkodott levegő után.
- Mi a... - szaladt ki a számon.
- Miért nem veszi komolyan? Ha megerőltetne magát, már rég győztek volna. - aggodalmaskodott Jun. Csak ekkor vettem észre, hogy Ren egyáltalán nem használt Oversoult, Bason ott lebegett mellette és próbálta rábeszélni, hogy használja, de látszólag ezt az alternatívát tökéletesen visszautasította. Az ellenfelei harmatgyengéknek tűntek, de Oversoul nélkül esélye sem volt.
- Mit csinálsz, te barom?! - kiáltott HoroHoro és Chocolove, tudniillik nekik sose volt megengedve, hogy harcoljanak.
- Pofa be... - nyögte erejét vesztve. Eluralkodott rajtam a bűntudat és azt gondoltam, talán miattam nem volt a toppon. Az ellenség újabb támadásra készült, gyorsan fel kellett ráznom, nehogy utána engem hibáztassanak.
- Kapd össze magad! Azt hiszed, ettől menő vagy?
Hangomra felkapta a fejét és rám nézett.
- Te mondtad...
- É-én nem gondoltam komolyan! A-az csak... kitört belőlem!
- Eh...?
- Úristen, te mellre szívtad? - hitetlenkedtem. És úgy tűnt tényleg, egy félreértés volt az egész. Nagy nehezen felállt.
- Szóval... meghallgatsz majd?
- Meg! Csak ne légy öngyilkos, te vadbarom. - sóhajtottam fel. Nem bírtam felfogni, miért vette ennyire komolyan, amit mondtam. Lehetséges, hogy én is félreértettem valamit? Ezután a harc beindult és ahogy az elvárható volt, Ren egyetlen csapással kirepítette őket az éterbe. Ám túl sokat hősködött és összezuhant. Mondjuk nem is csoda, olyan sérülései voltak, hogy már azt is csodáltuk, hogy talpra bírt állni. Visszavittük a szállásra, ahol Faust ellátta a sebeit, közben pedig kénytelen voltam elmagyarázni mindenkinek, hogy ez csak egy hatalmas félreértés volt. Büntetésből nekem kellett őrködnöm mellette, amíg fel nem ébredt, közben pedig a pulzusát figyelni. Annyit tapogattam a csuklóját, hogy a végén már el se vettem a kezemet. Pocsékul éreztem magamat, hisz részben az én hibám volt, hogy ilyen állapotba került. Az ígérete még mindig hatalmas hülyeségnek tűnt, de nem tudtam haragudni rá. Hirtelen megmozdultak az ujjai és ébredezni kezdett, így gyorsan elengedtem a csuklóját és figyeltem, ahogy kinyitja a szemeit.
- Hol...
- A szálláson. Eszméletedet vesztetted, szóval idehoztunk. Jobb, ha egy ideig nem mocorogsz.
- Nyertem... igaz?
Nyeltem egyet. Sose hallottam még ilyen halknak és visszafogottnak a hangját.
- Um, igen. Izé... szóval... Bocs azért, amiket mondtam... Mikor mérges vagyok sok olyan dolgot mondok, amit utána egyből vissza akarok szívni. - olyan határozatlannak tűntem, hogy még magam se hittem el, amit mondtam. Ren hallgatott egy ideig, majd villámcsapásszerűen megszólalt.
- Nem szabad mozognom, igaz?
A kérdése teljesen nem vágott témába, így csak bagadozni tudtam.
- A-azt hiszem... de figyelj...
- Nem érdekel, mit próbálsz elmondani. - vágott a szavamba, miközben felkönyökölt. Egyik kezével megragadta a tarkómat, magához húzott, majd megcsókolt. Annyira váratlanul ért, hogy meg se mertem mozdulni, dermedten bámultam rá. Fogalmam sincs mennyi ideig maradhattunk így, de az idő megfagyni látszott. Miután eltávolodott a tekintete újra olyan komolynak és magabiztosnak tűnt, amilyet ritkán látni. - Az ígéretet, amit tettem be fogom tartani. Elfogadom minden sötétségedet, hibádat és fájdalmadat, ezért... ne hagyj magamra.
Akkorákat pislogtam, mint még soha. Itt már nem volt szó semmiféle tréfáról. Az életem 90°-os fordulatot vett, még mielőtt észbe kaphattam volna és ennek mozgatórugója Tao Ren lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése