A felkelő nap épp a szemeimet igyekezett kiégetni, így kénytelen voltam felkelni. Valami irtózatosan nehezet éreztem magamon, így lepillantottam és láttam, ahogy Horohoro lába a hasamat párnának használja. Talán túl kómás lehettem ahhoz, hogy rögtön reagáljak, így a másik oldalra fordítottam a fejemet, amikor összetalálkozott a tekintetem Renével, aki valószínűleg éppen akkor ébredezett. Több se kell, ez felért egy idegesítő ébresztőóra csörgésével... Ő felordított, én felkiáltottam és a ház lakói villámcsapásszerűen riadtak fel ránk, majd szaladtak át. Horohoro még éppen a hallását próbálta visszanyerni, Chocolove világát se tudta, Ren a szoba egyik sarkában, én pedig a másikban a párnámat szorongatva álltam támadásra készen.
- Mi a francot kerestél mellettünk?! - kérdezgetett, miközben idegesen felém mutogatott.
- Ez az én szövegem! Hogy a fenébe kerültem a négy méterrel távolabb lévő futonról közétek?! Álszent, nyomorult népség! Így intézitek a dolgaitokat?! - üvöltöttem vissza hitetlenkedve.
- Milyen suhancnak nézel te engem?! Majd mindjárt...!!
- Hé hé, mi folyik itt? - jelent meg az ajtóban Manta a többiekkel együtt, látszólag elég hangosak voltunk. Yoh fáradtan a szemeit dörzsölgette és nagyokat ásított, közben próbálta felmérni a helyzetet.
- Ez a nő...! - kezdte volna Ren, de közbevágtam.
- Kussolj be! Én többet nem alszom velük! Cserét követelek! Cassy! - meredtem a lányra, aki igazából (csak úgy mint mindenki más rajtunk kívül) egyáltalán nem tudott lépést tartani velünk. Mindketten morogva, dühödten néztünk újra egymásra.
Valójában mióta igazi médiummá váltam valahogy így telt el minden napom. Az életem sokkal energikusabb, pörgősebb és izgalmasabb lett. Az elmúlt napokban Anna segített elnyomni a kellemetlen képességeket és a rémálmaim is ritkultak. Megtanultam, hogyan kell szellemeket, démonokat és angyalokat idézni, így már majdnem teljesen ura voltam a hatalmamnak, bár Irát még mindig fogva tartották a biztonság kedvéért. Sikerült teljesen beilleszkednem ebbe az eszement bandába és mire észrevettem, már én is ugyanúgy nevettem, veszekedtem, balhéztam és szórakoztam velük, mint mindenki más. Olyanok lettek nekem, mint egy nagy család és ez sok pozitív érzést keltett bennem.
- Hm... Szóval Chocolove a bűnös. - vontam le a következtetéseket, mikor már az ebédünket fogyasztottuk odalent és minden tisztázódott. Mondanom sem kell, hogy miután kiderítettük, hogy az egész az amerikai srác egyik poénjának volt köszönhető Ren és Horohoro addig ütötték, amíg bírták. Végezetül még én is rúgtam egyet rajta, de azért nem akkorát, amennyire felhúzott.
- Ezt félretéve, lassan indulnunk kéne, mindjárt kezdődik a meccsünk! - állt fel az asztaltól Ryu.
- Igazad van. Most, hogy jól megtömtük a hasunkat teljesen feltöltődtem. - vigyorgott Yoh szokásos jókedvével.
- Á, igaz is, a meccsetek.
- Eljössz megnézni? Úgyse láttál még minket.
- Úgy sincs más dolgom. - vontam vállat. Persze nem én voltam az egyetlen érdeklődő, a Ren csapat, Manta, Cassy és Anna is jött. Nem volt kedvem leülni, így megtámaszkodtam a korláton és úgy néztem a küzdelmet. Mikor Yoh Dupla médiumja alakot öltött a szemeim elkerekedtek, hisz még sosem láttam. - Hű.
- Yohnak rengeteg Furyokuja van. - dícsérte barátját Manta mellettem pipiskedve.
- Ch, én sokkal erősebb vagyok nála. - szólalt meg túlzott magabiztossággal Ren. Gúnyos mosollyal ránéztem.
- Szájhős.
- Hmp. Ki akarod próbálni? Nem riadok vissza tőle, ha egy lánnyal kell küzdenem se.
Halkan elnevettem magamat.
- Látom rendesen lenézed az ellenkező nemet. Nagy hiba.
Ekkor a fiú haja megugrott egy pillanatra a csipkelődéstől és teljes testtel felém fordult.
- Intézzük el!
Így ennek a beszélgetésnek az lett a vége, hogy miután Yohék megnyerték a meccset egy kis edzőmérkőzést kellett tartanom Rennel. Egy üres téren álltunk egymás elé, hogy még véletlenül se pusztítsunk el semmit. Még nem igazán akartam éles harcban használni újonnan szerzett erőmet, de kénytelen voltam picit noszogatni magamat, ugyanis kezdtem eltunyulni. Mivel Irára nem számíthattam, így leszedtem a füzért, ami az oldalamra volt erősítve és magam elé emeltem. Chocolove szórakozottan nyújtotta a magasba kezét.
- Elkészülni! Harc! - kiáltotta el magát, amivel egyidőben a fiú Oversoult alakított, jómagam pedig a gyöngyökbe koncentráltam a Furyokumat. Természetesen nem várt tapsra, egyből támadott, ám a füzérem darabokra szakadt és egy védőburkot formált, ami megvédett az első hullámtól. A darabokat egyenként kellett irányítanom, így csak egy dologra tudtam koncentrálni. A támadások folyamatosan érkeztek, ami éppen elegendő időt adott arra, hogy közben utat nyissak egy dimenzióba és démonokat hívjak át. A szörnyek mellém repültek és ezután már én is támadtam. Kiegyenlítettnek tűnt a küzdelem és zökkenőmentesnek, ám egy óvatlan pillanatban Ren kettévágta az egyik gyöngyöt és ledermedt.
- Mi az? - kérdeztem.
Nagy szemekkel, teljesen lesokkoltan nézett rám.
- Te...
Hirtelen rájöttem, mi is történt. Minden sötétségem és fájdalmam a füzérbe volt elzárva. A gyöngy elpusztításával valószínűleg az abban lappangó gonoszság kiszabadult és a fegyverén keresztül a srácba áramlott, ezzel megmutatva egy kis darabot belőlem. Amint ezt végiggondoltam eltűntettem a démonokat és megszakítottam az edzést.
- Halasszuk el inkább.
Majd még mielőtt bármit is reagálhatott volna gyors léptekben eltűntem onnan. Bele se mertem gondolni, hogy vajon melyik töredékét látta a múltamnak és hogyan. Nem akartam, hogy rajtam kívül bárki más is tudjon róla. Magamra zártam az ajtót és elmerültem a forróvizű gyógyfürdőben, ami a szállás mellett volt. Egészen késő estig áztattam magamat, majd mikor már kicsit lenyugodtam a kis fehér kimonómban besurrantam a szobába úgy, hogy a lent mulatozó srácok ne vegyenek észre. Mélyet sóhajtva letettem a füzért a futonom mellé és az ablakba ültem az eget bámulni. Valami furcsa, különös érzés motoszkált bennem és nem tudtam megállapítani, hogy jó vagy rossz.
- Már megint a csillagokat nézed? - szólalt meg egy hang a sarokból, aminek hallatán ijedten megugrottam. A sötétből Ren lépett ki, ugyan ki más akart volna még elmenekülni a parti elől? Próbáltam normálisan reagálni.
- Miért, nem lehet? - vettem mély levegőt. A fiú hümmögött egyet, majd leült mellém. Kellemetlennek tűnt a helyzet, hogy újra kettesben voltunk.
- Mikor kettévágtam a gyöngyöt... Azt hiszem, téged láttalak egy pillanatra. Vagyis a régi énedet.
Nagyot nyeltem. Basszus tudtam, hogy erre fog terelődni a téma, de hogy ilyen hamar?! Tanácstalanul néztem ide-oda, szerettem volna eltűnni.
- É-és..?
- Rengeteg gyűlöletet és megvetést éreztem benned, ami önmagamra emlékeztet, így gondolkodni kezdtem és... sok mindenre rájöttem.
- Aha...
- Figyelsz te rám?
- P-persze! Szóval... mire jöttél rá?
- Például, hogy te is álarc mögé rejted magadat és ritka, mikor megnyílsz mások előtt. Olyat keresel, aki nem gúnyol ki, ha elmondod a féltett titkaidat. Keresel valamit vagy valakit... - ekkor a saját mellkasára tette a kezét - aki betöltheti azt az űrt, ami itt van.
Itt nagyot nyeltem. Hirtelen szúrni kezdett a mellkasom és a szívem hevesen verni.
- Ezt honnan veszed? - bizonytalan kérdésemre felém fordult és a szemeimbe nézett.
- Mert én is ilyen vagyok.
- A... sz... - próbáltam valamit kipréselni magamból, de nem jöttek a szavak a számra. Teljesen ledöbbentett és zavaróan közel ült hozzám.
- Eve. Döntöttem.
- Mi?
Látszólag velem ellentétben ő korántsem volt olyan zavart, sőt teljesen komolynak tűnt. Bár az tény, hogy az arca vörösödni kezdett.
- Többé... nem leszel egyedül. Sámán királlyá válok és olyanná formálom a világot, hogy ne legyen több megkülönböztetés sámán, médium és ember között!
Nagy szemekkel pislogtam rá és hirtelen csak egy idióta kérdés telt tőlem:
- És ha... nem sikerül?
- Király leszek! D-de ha mégsem... akkor megosztozhatsz velem a Tao család hatalmán!
Amint felfogtam a szavainak jelentését és súlyát egyből elvörösödtem.
- V-van fogalmad róla, miket beszélsz?! E-e-e-ez azt jelentené, hogy...!
- Ez egy ígéret! - vágott közbe ugyanolyan vörös fejjel, közben megragadta a vállaimat, hogy megerősítse a szavait.
- Hé, Ren! Gyere le, már mindenki felkészült a karaokera! - vágódott be jókedvően Horohoro az ajtón, mi pedig automatikusan a párkány két végébe húzódtunk, a fejünk szinte gőzölgött. - Veletek meg mi van?
- M-megyek már! - kiáltott fel felháborodást színlelve Ren, majd lement, hogy csatlakozhasson a bulihoz. A szívem a torkomban dobogott és egyedül az ő mondatai körül forogtak a gondolataim. Királlyá válik? Hatalommegosztás? Mi a franc?! Másszóval... a jegyese lettem, akit majd egyszer elvesz?! Csak így, az engedélyem nélkül?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése